Prológus

Tessék. Ez vagy te. Itt vagyok, előtted, és ezt csinálom. Így kezdek el mindet, felesleges, bugyuta makogással. Miért teszed ezt velem? Persze jelenleg nagyon messze vagy fizikailag, de én úgy érzem, ott ülsz a sarokban, engem bámulva. Csak nézel és nagyra vagy azzal, hogy ezt teheted velem. Persze mikor a képzeletemben rád nézek, én naivan elmosolyodom, te pedig csak öntelt képet vágsz. Ilyen hatást váltasz ki belőlem. Olyan érzelmeket okoz a személyed, amit ritkán érezhet az ember. Egy új világ, egy új jövő, egy új út. Egy új álmot keltesz bennem, egy olyan helyen, ahol te vagy a főszereplő. Egy olyan trónon akarsz ülni, ami engem illetne meg. A saját életem nekem kellene uralnom, de te mégis a kezedbe veszed az irányítást. Minden mozdulatoddal, levegővételeddel befolyásolsz, mintha csak a rabszolgád lennék. Az összes szó, amit kimondasz a lelkemig hatol, és ott megáll, az összes kiejtett mondatod ott vár. Akár csak egy darab belőled, ami már az enyém, de neked ennyi sem elég. Többet akarsz, Arra vágysz, hogy elvesszem az irányítást a testem, a szívem, és a lelkem felett. Urald mindenem. Nekem nem hagysz semmit. Kihasználsz!?
Boldogan őrzöd magadban az én szégyenlős, piros arcomat, és oda zárod. Mintha az éltetne, hogy engem kínzol. Ezt akarod? Az életemet?

Eddig teljesen elveszett voltam nélküled, és most még úgy sem tudnám magamat felmérni, de most, egy dologban teljesen biztos vagyok. Valami olyan dolog vonz hozzád, amit sem megmagyarázni, sem megérteni nem tudok, de mióta csak megláttalak az lebeg a szemeim előtt, hogy meghalok, ha nem leszel az életem része. Nem szabadna a csapdádba esnem...